Kezembe került egy régi kép. A Bellagio Hotel előtt állok, a háttérben ragyog minden, a szökőkútból az aláfestő zene ütemére játékosan táncol a vízsugár. Ragyogó napfény, vegasi felfokozott hangulat... és ott állok én, világgal megbékélt, bágyadt mosollyal arcomon, és arra gondolok, hogy ezzel lezárul életem egy meghatározó, hosszú időszaka, aminek langymelegében elégedettnek éreztem magam.
Kavarognak bennem emlékek, gondolatok. Hogy is volt, mint volt, ki tudja már... de azt tudom, hogy a reménytelenségből felcsillant a Fény, a sötét felhők mögül előbújt a Nap, és felszárította könnyeimet...
