Október. Még érzem a Balaton szőlőinek illatát, a szüret mustízű hangulatát, a tó mámorító nyugalmát. A nap ragyog. Az égen a felhők felgyorsult mozgásba lendülnek mind: a fehér habosak és a haragos szürkék egyaránt. Sietnek a madarak, siet a táj... Sietek én is. Utazom. Az itt még rozsda-piros, sárga-pompás ott már elvesztette díszes ruházatát, télies formába öltözött. Tűz a nap, felmelegíti az éjszakára dermesztővé hűlt levegőt, de csak rövid ideig világítja meg a havas csúcsokat. Érzem a telet, érzem illatát, bár vannak még ajándék napok. Csillogó tavak, reflexiók, robogó vízesések, pompás színek, mesébe illő tájak, ezüst-erdők, vidáman cikkázó folyók... Október. Belefér a szín, a ragyogás, a kopár szürke és a felséges kék, a felhők, a ragyogó napfelkelték, nyugták, belefér az elmúlás és az életigenlés meg az ellentmondás. Szeretlek október sok ajándékodért, a csodás tájért, a ragyogásért, az ünnepért, a találkozásért... Hálát adok, Uram, az Életért.
