Zsó meséi

  Kinek jelentsem, hogy nő már a nap, eresz-csurrantó szél a völgybe csap. Kinek mondjam: hallod a drága neszt? A cinke nyírfánkon pengetni kezd...  

Köd és mínusz tíz. Február.De az a „kicsicsűr”-madárnagyvígan fittyet hány nekis pici gitárját pengeti.Nem lát eget, nem lát napot,nem érez olvadás-szagot,köd gomolyog, köd tornyosul,tollára permetegje hull,de ő csak szól, csak zöngicsél.Ki bátorítja, mire vár?Alusznak…

  Az almahéjat tedd a kályhalapra, s ha perzselődik, szívd be illatát: képet idéz, a gyermekkort mutatja, amelyből visszanéz  anyád s apád.

    Ragyogsz, ragyogsz, októberi ég, megtündökölsz, lomb-hullató vidék. Völgyem, tombold ki végső örömöd, mielőtt szürke gyászba rejt a köd.    

Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítni tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. … Én Istenem, legyek vidám, ujjongjon újra puszta lelkem, mint rég, mikor falum felett az első forrásvízre…

Ma jó napom lesz, békesség-napom.A hegyoldal fenn friss hóval vakít.Kisétálok s füttyel csalogatom a havas erdők halk pirókjait.  

          Láttál-e vándort téli utakonKüszködni hófuvással, félvakonNe zúgolódj, ne szidd a vad telet.Örülj: fedél van vén fejed felett.