Március 23. vasárnap reggel… Hó… Vakító fehérség. Gyönyörű a határ, elámulok szépségén, mint mindig.
Csodálója vagyok ennek a tájnak, a mélykék égnek, az esténként karnyújtásnyira látszó csillagoknak, az alacsonyan szálló felhőknek, a belátható nagy távolságoknak, természeti szépségeknek… Szeretem havasnak, fehérnek, szeretem télnek… még ma is… Lelkemben mégis a tavasz öröme énekel. Nemsokára újra zöld lesz a fű, illatoznak a virágok és madárdaltól lesz hangos a határ. Megyek a tavasz felé. Telnek a napok egymás után, és hamarosan megérkezem…
Nézem a hófödte határt, és átölel a várakozás, a tavaszi megújulás öröme.
Áldott vasárnapot!
