Az őszülő férfi elgondolkodva nézi a polcon ülő játékmackót. Már akkor használt volt, amikor kisgyerek korában megkapta. Az évek során megkopott sárga bundácskája, hasán több sérv- és szívműtét nyoma látszik. Keze, lába úgy van visszaoperálva és a csillogó szemek helyett cérnából varrtak rá csillagot. Talpán is hegek látszanak, mintha csak gyalog tette volna meg azt a hosszú utat, amelyen gazdáját mindenhova elkísérte. Minden sérülés, kopás ellenére is okos fejű, jó kinézésű játékmackó. "Jóképű" – ahogy egyszer valaki megjegyezte. Az évek során a család sok nevet adott neki. Volt ő "okos mackó", "öreg mackó", "bökős mackó" meg "apa mackója", de gazdájának csak egyszerűen MACKÓ.
A férfi a minap a könyvesboltban nézelődött, válogatott a könyvújdonságok között, amikor egy könyvborítón akadt meg a szeme. Az én Mackóm! – volt az első gondolata. Gyorsan belelapozott a Mackó Enciklopediába. Izgatottan látta, hogy az öreg játék rangos rokonságot tudhat magáénak. Ő az “igazi” Micimackó “rokona”?! Vagy talán ő maga az? Nagyon hasonlít rá. El kellene vinni szakértőhöz! Megvette a könyvet és már indult is haza.
Felment a szobába, megállt a polc előtt, ahol öreg barátja ült. Szemében megcsillant az a kisfiús mosoly, amivel Mackóját mindig üdvözölni szokta. Átvillant gondolataiban az elmúlt pár évtized, életének váratlan fordulatai, és hogy Mackó valahogy mindig mindenütt ott volt. Nagy utat tettünk meg együtt, pajtás. Még ide is eljöttél velem. És ekkor már tudta, hogy nem fogja felbecsültetni. Ennek a mackónak az értéke pénzben kifejezhetetlen...
