Zsó meséi

 Erre a meseszép téli tájra ébredtem....

Ez a sor ragadott meg igazán egy nemrég olvasott versből.  Igen... lehetnek lépteink üresek... konghatnak az ürességtől... az iránytvesztettségtől,  kilátástalanságtól, tehetetlenségtől, ha nem figyelünk.  Mielőtt lépünk tájékozódni kell: merre visz az út, és a göröngyöket kikerülve, céltudatosan haladni előre, jól megválasztva az irányt, a tempót.  Akkor sérülések nélkül megérkezünk oda, ahol várnak bennünket... kitárt karokkal, meleg szeretettel... 

Biztonságos utat, élettel teli lépéseket, boldog megérkezést kívánok mindenkinek...

Tündérvarázs napesti alkonyat színeibe öltözött vidék

Rózsaszín, lilás-kontúros hegyláncok, bíbor napsugár....

- esti fény

Álom vagy valóság  kérdezem suttogva

s remélem nem váltja ébredés...

 Legyen előtted mindig út,

Fújjon hátad mögül a szél,

Melegen süsse arcodat a Nap,

Az eső puhán essen földjeidre

S míg újra találkozunk,

Hordozzon tenyerén

Az Isten.

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.  Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész  szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...

Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot...

 Az autó halad a tavaszi verőfényben.. a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam.  Az utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette...

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.

Járható út.. Megyek, én is veszek tíz facsemetét!