"Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted."

Weöres Sándor

Ez a kiscserkész fogadalom jutott eszembe, olvasva a jubileumi cserkészvacsorára szóló meghívót.

Igéretek.  Hányszor igérünk és fogadunk... soha többé, majd meglátjátok...  Aztán eljön a „majd legközelebb”, és legtöbbször minden marad a régiben. 

Előfordult olyan is, hogy megbántottak, sokszor, következetesen... és én igértem, és fogadkoztam, hogy ezen túl nem segítek, nem cipelem a kosarat, nem állok be sofőrnek...  nem érdemli meg...

De vajon mi megérdemeljük-e?  Megérdemeljük-e az ingyen kapott áldást, törődést, erőt, amivel megajándékoz bennünket a mi Urunk... csak úgy... szeretetből...

... és minden fogadkozásom ellenére ma újra felemeltem a kosarat...

Szüret édes

Égbolt fényes

Tél dolmányos

Ember fázós

Tavasz illatos

Eper zamatos

Nyarat várom

Hazavágyom

Lemegy a nap.  Megint tombol az elmúlás küszöbén. A színek ezer féle árnyalata festi az eget.  Áhítatot parancsol a látvány, felemelő ahogy búcsúzik, táncol, ragyog az utolsó percig a sötét felhőfoszlányok között…  Fényképezni kezdek, aztán feladom.  Az élményt nincs olyan fénykép,  ami visszaadja.  Bíborvörös, zöld, türkizkék, sárga, lila, barna, fekete úszik az égen a lágyan simogató Chinook szél ecsetje nyomán…

https://www.youtube.com/watch?v=Jtt8nD8uC9M