Kis templomunk üres padjában
Kopott zsoltár búsul magában.
Reménykedve várja csak várja:
Mikor jő már öreg gazdája.
Csudálkozik egyre felette:
Hogy por is már-már belepte.
Vasárnapra múlik vasárnap
S híre nyoma sincs a gazdának.
Pedig szólt a harang szava,
A legelső mindig ő vala,
Téli fagyba a nyári melegbe
Az éneklést mindig ő kezdte.
Kopott zsoltárját csak felcsapta,
S mint a szarvas híves patakra:
Óhajtozott lelke az égbe…
S egy mosolygó nyári estelen
El-fel is szállt szépen, csendesen…
S ott hol nem kell többé a zsoltár…
Az égi kórusban dalol már.
Itt a földön mimást se hagyott,
Csak zsoltárját s az üres padot.
Sopánkodott is a szóbeszéd:
-elénekelé szegény mindenét…
Szánják , mondják szegénynek mások,
-mi tudjuk csak, dalos pajtások ,
s a kopott könyv s az árva pad:
ő volt szegény a leggazdagabb!
Lampért Géza a XIX. század végén (1873. okt. 23. )
Mencshelyen, szülőfalumban született költő, író.
