Biztosan minden népnek megvan a maga hálaadás napja, csak mindenki máshogy hívja, máskor ünnepli. Három ilyen dátummal találkoztam eddig életem során, három különböző napon ünnepeltem, és lelkem mélyén, gondolatban, máig is mindegyikről megemlékezem.
Kanadában október második hétfője, az Egyesült Államokban november negyedik csütörtökje, otthon pedig augusztus huszadika az aratási hálaadás, az új kenyér ünnepe.
Az amerikai földrészen a hálaadás a bennszülött indiánokkal való megbékélés történetét is magában hordja, otthon az államalapításra emlékezünk, hálát adunk, hogy első királyunk felismerte a történelem hívó szavát…
Más a dátum, mások a szokások, de a lényeg ugyanaz. Hálát adunk az életért. A termésért, a mindennapi kenyérért, a megbékélésért, a hazáért. Az indiánok a Földanyának, aki az életet adta hitük szerint és biztosította a fennmaradást, mi, keresztyének, Istennek, a teremtő Atyának, Jézusnak, aki hozzávezet bennünket. Sokféleképpen mondunk köszönetet, de egy dolog ugyanaz: minden évben van egy nap, amikor leállunk, megtorpanunk, amikor hálaadással emlékezünk és alázattal fejet hajtunk…
