“Istenem, add hogy ne ítéljek –Mit tudom én honnan ered,Micsoda mélységből a vétek,Az enyém és a másoké,Az egyesé, a népeké,Istenem, add, hogy ne ítéljek!”Reményik SándorÖtven év szállt el, mint egy pillanat,mióta nem vagy már velünk,nem halljuk többé intő, halk szavad,és te nem hallod, amit felelünk.Azóta vasfüggöny szakadt el,ledőltek gőgös kőfalak,s még adósok vagyunk a felelettel,a biztatással: “Meghallgattalak!”“Istenem add, hogy ne ítéljek!”-kérted... Bár kérnénk mind veled,hogy csodahíd ívelne át vétkekés ezer átkos mulasztás felett.Ha vasfüggöny szakadt, kőfal ledőlt,őrizzük-e még szavaid?Megbocsátásból, testvérszeretetbőlépül-e már a csodahíd?!Bár feleletünket, mint koszorút,Házsongárdi sírodra tehetnénk:“Építjük a hidat! Nehéz az út,De ha Isten segít, felépülhet még!”
