Engedélyt kaptak a szülők, hogy a táborzárás előtti estét a cserkészekkel töltsék, és bepillantást kapjanak a tábor életébe.
A tábor olyan volt, mint egy nyüzsgő hangyaboly, ahol mindenkinek megvolt a feladata. Az egyik őrs a tábori konyhán segített, a másik terített, volt aki a tábortűzhöz fát, rőzsét gyűjtött, a vezetők pedig rövid megbeszélést tartottak. Nem kis büszkeséggel figyeltük az egyenruhás gyereksereg szorgalmas munkáját. Amikor megszólalt a vacsorára hívó tábori kürt, mindannyian a paprikáskrumpli ínycsiklandó illata felé, a hatalmas bogrács irányába igyekeztünk. Előkerültek a csajkakészletek és már fel is zendült kánonban a vacsora előtti imádság: “Ételünket, italunkat áldd meg jó Urunk!” A szakácsok remekeltek. A jóízű vacsorát hamar elfogyasztottuk, ki-ki elmosta saját edényét, és rövidesen kezdődött az est fénypontja, a tábortűz.
“Cserkész fel a fejjel, a harsona zeng…”- és valóban zengett az erdő, ahogy a lelkes ifjúság a csapatzászlónál az indulót énekelte. Aztán elcsendesedtek: Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben… imádkoztunk mindannyian a csillagos ég alatt. A jelentések és a humoros csatakiáltások után mindenki a tűz köré telepedett és a nótafa irányításával énekelni kezdtünk. Többnyire népdalokat, de voltak köztük vicces nóták is, mint például az átköltött “Egyenes, görbe fakerék”, amiben az egyik vezető orrát, fülét is megénekelték a cserkészek. Egy-egy dalcsokor után az őrsök tréfás tábortűzi számokat adtak elő, aztán megint ének következett. Közben elkalandoztam. Határokon túl jártam, az otthoni tábortüzekre gondoltam, és arra, hogy milyen jó, hogy itt, ilyen messzeségben, egy másik kontinensen van egy kis közösség, ahol gyermekeink ajkáról magyarul szólhat az ének…
Gondolataimból hatalmas tapsvihar riasztott fel: “Ösz-sze-ve-rem ro-po-gós te-nye-rem…” Mozgolódott a tábortűzi nép. Felálltunk a búcsúdalra. Körbeálltuk a tüzet, kicsik és nagyok, szülők és gyermekek. Megalakítottuk a szeretetkört. Megfogtuk egymás kezét és énekeltük a szomorkás, gyönyörű dalt: …rakd meg, rakd meg cserkész pajtás azt a tüzet, nem tudhatod, mikor láthatsz megint ilyet…” A tábortűz már alig pislákolt, ideje volt nyugovóra térni.
Jó munkát, jó munkát, jó éjszakát! – búcsúztunk egymástól cserkészesen.