Kimerülés határán esik be az ágyba, de nem jön álom a szemére. Hosszú volt a nap. Jó lenne elaludni.
Órák óta szakad az eső. Hallgatja, ahogy kitartóan áztatja a cserepeket, ahogy lezúdul a tetőről. Egyenletes magabiztossággal veri az ablakot, hangos csobogással mossa a fű gyökereit. Ő meg úgy érzi, mintha belőle mosná ki a hétköznapok egyhangú porát, a szürke salakot. Nem csak a lelke könnyebb most, hanem a teste is. Ess, szakadj tisztító eső! Hallgatja tovább a nem szűnő kopogást, és figyeli, hogyan tisztulnak meg benne az érzések, hogyan tisztul meg benne a lélek.
És holnap ragyogó napsugarakkal, eső utáni friss illattal jön a reggel. De addig is aludni kell… jó éjszakát…
