A falu szélén lakott egy apró termetű, idős néni. Fekete ruhát és kendőt hordott, mióta csak ismertem. Két fiát, férjét elvesztette a háborúban, azóta egyedül élt szerény kis házában. A szoba földes padlója szabályos vízkarikák mintájával volt fellocsolva. Az ő házában állandóan aszaltszilva illatot éreztem. Amikor találkoztunk az utcán, rendszerint volt egy-egy kedves szava hozzám és amikor valamiért elküldtek hozzá szüleim, megajándékozott néhány szem cukorkával.
Sági néni kertjében sárgaszilva termett. Nálunk is volt rengeteg szilvafa, meg a faluban mindenütt, de az “csak” kékszilva volt, meg ringlószilva. A sárgaszilva különleges gyümölcsnek számított. Alig vártam, hogy eljöjjön a szilvaszezon és mehessek csemegézni. Néha már nyár elején érdeklődtem, hogy érik-e már a sárgaszilva. “Várjál türelmesen, még nincs itt az ideje” - érkezett rá a halk szavú válasz.
Még gyermek voltam, amikor meghalt a néni. Nem mehettem hozzá többet gyümölcsöt szedni, de a sárgaszilva emléke és Sági néni egyszerű, őszinte kedvessége egész életemben elkísér.
