Mért hagytál itt engem?Már nem beszélt mondatokban, csak „igen” és „nem” alkotta maradék szótárát, amikor meglátogatott bennünket a testvére, akit nagyon szeretett. Kihasználva az alkalmat, elmentem munkámat rendezni, hogy kivételesen ne éjjel kelljen. Mire végeztem, már nagyon hiányzott, és hármasával vettem a lépcsőket.
Mikor meglátott, igen szemrehányóan nézett rám, és tökéletesen érthetően azt mondta: Mért hagytál itt engem? Látszott, hogy igen készült a mondatra, és rendkívül fontos volt Neki, hogy értsem is!Hiszen csak két óra volt… De többet nem hagylak itt, megígérem – mondtam, és csak hinni tudok benne, hogy meg tudtam nyugtatni.Tényleg nem hagytam többé egyedül – sem éjjel, sem nappal – de három hét múltán Ő hagyott itt; nem egy-két órára, de örökre…Mért hagytál itt engem? – kérdezhetném én is, de csak azért mondom ki a szavakat, mert a mondatban Ő is benne van. Tartalma addig volt, amíg egy-két óráról volt szó. Így már értelmetlen.12 év telt el. Ma is fáj, hogy elvesztettem, de ma is ugyanúgy érzek, mint akkor: nem hagyott itt, és nem is vette el tőlem senki. Ő egy 34 évre szóló ajándék volt.Köszönöm.
