A papírdobozA Kanadában töltött első napok tapasztalatából tanultam meg egy életre, hogy egy gyermeknek elegendő ragyogó, gazdag képzeletvilága és egy jó barát tarsasága ahhoz, hogy boldog legyen.
Az a néhány doboz Lego, amit rövid időre tervezett tartózkodásunk idejére szüleim magukkal hoztak, nekem, az alig két éves, örökké mozgó kislánynak nem jelentett sokat. Nem csoda, hogy a nálam 6 évvel idősebb bátyámat állandóan nyaggattam, hogy játsszon velem. A mínusz 25 fokos hidegben nem mehettünk le az udvarra, megfagytunk volna. Találni kellett valami izgalmasat benn a házban. A költözésből visszamaradt papírdobozra pillanatva élénk fantaziánkkal már láttuk is egy új, kalandos játék lehetőségét: utazni fogok! Abban rejlett a nagy ötlet, hogy testvérem becsomagolt a dobozba, a három hajtókával letakart, a negyedikkel pedig húzott körös-körül a műanyag padlóval burkolt lakásban. Izgalmasnak hangzik, ugye?! Rengeteget nevettünk és nem untuk meg. Az egész helyzetet az cifrázta, hogy a 8 órás időeltolódás miatt ezt a játékot éppen éjszaka játszottuk. Elképzelhetitek, hogy a szomszédok fülének micsoda kellemetlen zenét szolgáltatott a padlón szünet nélkül súrlódó papírdoboz. Szüleim hallgattak eleget miattunk, de a játékunkat nem lehetett leállítani. Nekünk ez a papírdoboz legalább akkora örömet nyújtott mint más gyereknek a Batman figurák gyűjteménye. A második nap már nem csak a söprűnyéllel zörögtek fel az alattunk lakók, hanem levelet is írtak a tarthatatlan állapotról. De mit lehetett tenni két kisgyerekkel, akik idecsöppentek ebbe az idegen világba, kevéske játékkal, és még a csontfagyasztó hideg miatt ki sem mehettek játszani? Végül is a szomszédok feladták a küzdelmet és elköltöztek…Amikor a Chinook meleg szele elérte a várost, felengedett a hideg és a mi bezártságunknak is végeszakadt. A délutánokat már a szabadban tölthettük, egyik hóembert a másik után építettük és közben rengeteget nevettünk. Az időeltolódáshoz is hozzászoktunk, így aztán már nem zavartunk senkit. A doboz észrevétlenül kikerült a szemettárolóba, már nem hiányzott senkinek… De amikor rágondolok, jóleső érzéssel tölt el, hogy a testvérem volt a legjobb barátom, és hogy a találékonyságunk által szerzett élményeket, az egyszerű papírdoboz nyújtotta boldog órákat nem cseréltem volna fel sem akkor, sem most a legdrágább játékokkal sem.
