HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Vendégem: Magyar-Samoila Christina, leányom első népitánc tanítója

2009.03.20. 16:54 _Zsó_

Magyar kislány az én nevem 

Magyar kislány az én nevem
Magyar az én anyanyelvem
Babámat is úgy ringatom
Magyar szóval csicsijgatom.
 
Ez volt az első kis vers, amit szüleim nem kis büszkeségére 5 éves koromban népviseletbe öltözve szavaltam körülbelül száz ember előtt az Ottawai Magyar Házban.
Amint bizonyára sokan láttátok a “Bazi nagy görög lagzi” című filmben, én is egyike voltam azoknak a kislányoknak, akik ha nem is görög, de magyar iskolába, magyar templomba, magyar néptáncórákra és cserkészetbe jártak.
 
Hadd beszéljek kicsit a múltról, hogyan kerültem ide. Édesapám egy jobb jövő reményében 1956-ban hagyta el Magyarországot. Kanada, Amerika és Ausztrália közül Kanada fogadta be elsőként a reményekkel teli fiatal emigránst. Először Montreálban, majd Ottawában lakott, ahol eredeti szakmájában dolgozhatott. Életéből már csak egy ifjú feleség hiányzott, akire első látásra rá is talált, amikor 1966-ban Magyarországra látogatott. Erre mondják, hogy szerelem az első látásra. Hat héten belül eljegyezték egymást és megtartották az esküvőt. Néhány hónap múlva édesanyám is megérkezett Kanadába. Szüleim egy kis európai delikát üzletet nyitottak és vezettek addig, amíg én meg nem születtem. Ezután eladták, hogy édesanyám minél több időt tölthessen velem. 5 éves koromban angol és magyar iskolába is jártam, majd amikor 3 év múlva megalakult az ottawai népitánccsoport és a cserkészet, annak is tagja lettem. Jó érzes volt látni, hogy több olyan gyerek is van, mint én: második generációs kanadai magyar. Nagyon élveztem, amikor az üzletekben szüleimmel magyarul beszéltünk és rajtunk kívül senki nem értette, hogy mit mondunk.
 
Ám másra is jó volt a magyar nyelv: magyarul tanultam Magyarország földrajzát, szokásait, történelmét és minden nehézség nélkül tudtam beszélgetni rokonaimmal. Nem csak megtanultuk, követtük a magyar hagyományokat, hanem terjesztettük is Kanadában. A Tulipán Fesztivál és Kanada Nap erre remek alkalomnak bizonyult, mert ilyenkor mindig fellépett a magyar népitánccsoport is. Kanada támogatja a különféle nemzetek népi hagyományainak megőrzését, és ezt csodálatosnak tartom ebben az országban.
 
Most, hogy felnőttem, és három gyönyörű fiúgyermekem van, én is szeretném nekik átadni mindazt, amit a szüleimtől kaptam: megadni a lehetőséget, hogy elsajátítsák a magyar nyelvet és kultúrát a magyar iskolában és a népitánccsoportban. Gyermekeimnek nagyszerű lehetősége van egy harmadik nyelvet is anyanyelvi szinten elsajátítani, hiszen édesapjuk román származású, és ő románul tanítja a gyerekeket. Az iskolában franciát is tanulnak, ismerőseink spanyol ajkú gyermekeitől pedig átveszik a spanyol szavakat, sőt a TV kínai nyelvtanító programjaiból még a kínaiból is felszednek valamit. Nagyanyám szokta mondani: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy – és mennyire igaza volt! A nyelv mellett megismered a történelmet, a szokásokat sőt az országot is, ahonnan elődeid származnak.
 
Számomra csodálatos dolog, hogy magyar családba születtem és gyermekeimnek mindent át tudok adni, amit szüleimtől tanultam.
 
Magyar-Samoila Christina

 

komment

Címkék: vendégeim

süti beállítások módosítása