A koleszban, amikor könyvtáros voltam, Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyve gyakran a kezembe került. Bele is lapoztam, de régies szövege miatt sosem jutottam néhány oldalnál tovább.
Legközelebb sok évvel később találkoztam a regénnyel, amikor egy sikeres filmadaptáció után tele voltak vele a könyvesboltok. Tetszett a tv film, remek a szereposztás, kiváló a jellemábrázolás és érdekes a történet is. Megvettem a könyvet és elhatároztam, akármilyen unalmas és nehezen olvasható is lesz, most nem adom fel. Kellemes csalódás ért. Alig tudtam letenni. A könyv pihentető és szórakoztató is volt egyaránt, nem zavart régies nyelvezete, élveztem a szereplők szarkasztikus humorát, tetszett a XVIII. századvég angol "előkelőinek" ironikus ábrázolása. Amikor Elizabeth Bennett és Mr Darcy végre egymásra talált, vagyis a könyv végére értem, világossá vált, hogy ezúttal mind a könyv, mind a film egy-egy remekbeszabott alkotás.
Azóta a regény másik három filmfeldolgozását is láttam. A két korábbi nagyon gyenge megközelítése Jane Austen művének, a néhány éve készült mozifilm pedig rövidségénél fogva nem tudta visszaadni a jellemek sokszínűségét, az események sokféleségét. Örülök, hogy az 1995-ös sikeres tv filmet láttam először, így az egykor unalmasnak tartott regényt végül is elolvastam, és remek olvasmányélményben volt részem.