Akkoriban kemény telek jártak. Néha napokra elzárta a falut a hó a külvilágtól. Ilyenkor nem volt tanítás sem, hiszen a felsősöket szállító autóbusz sem érkezett meg. Ezek voltak az igazán remek szánkózó napok! Sietve bekaptuk az ebédet és irány a Csuka-hegy!
A “Csukát” kicsit túlzás volt hegynek nevezni, mert még dombnak is a kisebbek közül való volt, de hogy remek szánkózóhelynek bizonyult, az biztos. Szívesen jártunk ide, mert könnyű volt megközelíteni, ugyanakkor távol esett a forgalomtól, nem úgy, mint a másik közkedvelt pálya, a Keleti utca.
Néha hárman is felültünk egy szánkóra, így aztán a hátsó időnként kötőféken érkezett meg a domb aljába. Nem vettük sokba az eséseket egészen addig, amig a nadrág ki nem szakadt a nagy igénybevétel miatt. Ilyenkor, hogy a tátongó lyukat álcázzuk, barátokkal szorosan körülvéve tettük meg az utat hazáig. Persze egy-egy ilyen "baleset" nem akadályozott meg bennünket abban, hogy másnap is kimenjünk szánkózni. Mert ki törődött a foltozott nadrággal, amikor ott kinn puha pelyhekben hullt a hó, vártak a barátok, és a szánkózópálya a Csuka-hegyen.
Amikor már kicsit sötétedni kezdett, megindult a vidám gyerekhad hazafelé. Otthon várt bennünket a fűtött lakás és a cserépkályha sütőjéből áradó frissen sült alma felejthetetlen illata.
A kép Mátis József olajfestménye
