Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!1930 február 28
Ez a vers jutott eszembe, amikor befejeztük a beszélgetést.
Tudom, hogy most nehéz a szíved. Búcsúzol. Még alig éltél, máris fogod a vándorbotot. Barátokat, szeretett helyeket hagysz magad mögött. Ez még fáj, aztán már csak az emlékek maradnak, a szépek. A múlt fölött nem keseregni kell, hanem örülni annak, hogy voltak felejthetetlen élményeid. Hogy voltak barátaid, akik nem szűnnek meg barátaid maradni akkor sem, ha máshova visz az élet. Az igazi barátságon nem fog az idő, nem fog a messzeség.
Most becsuksz egy ajtót, de új ajtók nyílnak meg előtted. Hamarosan felfedezed az új szépségeit és magadba zárod azt is. Előre nézz! A múlt emlékeivel gazdagon, de mindig csak előre…
