Régen láttuk egymást. Egész éjszaka beszélgettünk. Azt vettük észre, hogy nemsokára hajnalodik. Menjünk le a partra, nézzük meg a napfelkeltét! Siettünk, hogy időben odaérjünk. Mozdulatlanul álltunk a vízparton, “lesben”, mint a vadász, nehogy elmulasszuk a megfelelő pillanatot. Nem kellett sokáig várni. Az ébredő nap hamar kibontakozott a pára-felhők mögül.
Káprázatos volt, ahogy perceken belül a sötétséget szürkület, majd nappali fény váltotta fel. A nap teljes pompájában
tündökölt, a vörös fény vidáman táncolt a vízen, alig tudtunk betelni vele. A nádasból felröppentek a madarak, elkezdődött az élet a tavon. A Balatonon átívelő Aranyhidat nézve A Nap szerettei balett jutott eszembe, amikor az izzó korongból kigurultak a kis napfiak és ujjongó táncba kezdtek. Új napra ébredtünk, dicsérjük a Világ Urát!
tündökölt, a vörös fény vidáman táncolt a vízen, alig tudtunk betelni vele. A nádasból felröppentek a madarak, elkezdődött az élet a tavon. A Balatonon átívelő Aranyhidat nézve A Nap szerettei balett jutott eszembe, amikor az izzó korongból kigurultak a kis napfiak és ujjongó táncba kezdtek. Új napra ébredtünk, dicsérjük a Világ Urát!Álltunk még egy darabig a parton, néztük a szikrázó fényeket, aztán a friss élménytől átitatva indultunk haza.
“Ragyogj le ránk áldott derűvel
Fények örök királya, nap,
A gond és bú felhőit űzd el
S mutasd meg tündöklőn magad!
Te vagy az élet érlelője,
Az aratás és szüret őre,
Áldás és békesség te vagy,
Ó nap, ragyogj ránk s el ne hagyj!
Szent fényed égjen a szivekben,
Hogy mind eltűnjön a sötét
És boldog, büszke győzelemben
Vegyük át földünk örökét.
Ragyogjon a tudás, művészet
És ünnepünk legyen az élet,
Ó nap, te fénylő és meleg,
Uralkodjál e föld felett!”
Juhász Gyula: Kórus a naphoz
Magyarné Derszib Eti, akvarell
