Mindenki valamilyen – szoktam gondolni, amikor valami meglepő dolog derül ki valakiről, hiszen az emberek sokfélék, máshogy reagálnak eseményekre, más a viszonyuk embertársaikhoz, más a világhoz. Ez, a nagyanyámtól tanult mondás segít még ma is abban, hogy legtöbb esetben erős toleranciával fogadjam a szokatlant is.
Nagymama velünk lakott. Ő volt a mi nagymamink, aki remek szakácsnő, óvónéni, titkárnő, pszichológus és még sorolhatnám, mi minden volt egy személyben! Neki mindent el lehetett mondani. Tudtuk, nála el van temetve és mindig úgy intézi a dolgokat, hogy nekünk, unokáknak a legjobb legyen. Szelíd, csendes természete ellenére az emberek hallgattak rá. Szívesen jöttek hozzá a faluból – ahogy ő szokta mondani – a “beszélgetők”. Mindenkihez volt egy - egy jó szava. De legtöbbször csak hallgatnia kellett, annyi is elég volt. És ő remekül tudott hallgatni. Volt, aki "kedves néni"-nek hívta. Mennyire ráillett ez a név!
Nagymama olyan volt, mint egy élő kalendárium. Tudta a határidőket, figyelmeztetett is mindenkit, mielőtt az elfeledkezett volna kötelességéről. Sokat mesélt fiatalságáról, korán elveszített férjéről, nagyapánkról, akit sosem ismerhettünk, és akit élete végéig gyászolt. Nagymaminak volt ideje társasozni, kártyázni, gyakran ő olvasott mesét nekünk és sosem vonta kétségbe, hogy megtanulok varrni...
Ő volt az én anyai nagyanyám, akinek fel tudom idézni a hangját, arcának minden rezdülését és azt is tudom, hogy egy-egy szituációban mi lenne bölcs reakciója. Aztán itt van ez az örök érvényű mondása, ami életszemléletként is belémivódott. Ne ítélkezzünk… Mindenki valamilyen.
