Zsó meséi

Húsvét táján gyakran eszembe jut gyermekkoromból a lasztexnadrág esete.

Akkoriban történt, amikor már magam készítettem Nyuszi Palkó helyett a hímestojást és Húsvét délután baratnőimmel már nem jártunk a Vaskapuba gurigázni…  Ünnep előtt szüleim megleptek egy, az akkoriban nagy divatban levő lasztexnadrággal.  Fekete, testhez simuló, alul, a talp alatt pánttal záruló, rugalmas anyagú nadrág volt.  Örültem az új ruhadarabnak, legszívesebben le sem vetettem volna. 

A pirostojások már készen voltak, csak a díszítés hiányzott róluk. Gondosan letakartam az asztalt, előkészítettem az írótollat, és lecsavartam  a sósavas üveg tetejét.  Az első tojásra gyönyörűen rámarattam a szép kis motívumokat, és már nyúltam a következőért, amikor véletlen meglöktem az asztalt.  Az üveg szaltózott kettőt, és tartalma pillanatok alatt az én új lasztexnadrágomon talált menedéket.  Megkövülten néztem figyelmetlenségem következményét, a barna foltot, majd a hatalmas tátongó lyukat.  Édesanyám hamar ott termett, levettette velem a nadrágot, és aggódva nézte, vajon a bőrömön nem hagyott-e nyomot a maró folyadék.  Nem szidott meg, csak szomorúan azt mondta, nem kapok másikat helyette… 

Emlékszem, azt kívántam, bárcsak megdorgált volna engedetlenségemért, hiszen még figyelmeztetett is, hogy öltözzek át.  Talán éppen ezért emlékszem még mindig a lasztexnadrág esetére…

“Kocognak az orsók

Klik-klak, klik-klak”

 

 

Fülemnek zene, elhallgatom órákig finom kis játékukat.

Most is itt motoszkál bennem ez a ritmikus, "kocogó" hang -ahogy Kati barátnőm szokta mondani-, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy munkába kezdjek. 

Felteszek egy kicsi, de kedves mencshelyi csipkemintát, és... orsók, kezdhetitek!!!

 

 

“Tűvel kivert pályán

Táncolnak a párnán

Klik-klak-klik-klak...“

"A hit az a madár, amelyik

akkor is énekel, amikor még tart az

éjszaka sötétsége."

 

Indiai keresztyén mondása

 

 

"És napsütésből, nyárfareszketésből, 

Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,

Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?..."

 

Reményik Sándor 

 

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
 Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka 
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
 s hökken a hó a hideg havason.
 
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

                                

 

 A szavak furcsa teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek.
Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek.
Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,
Elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.

 

Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.

 

                                                                                   Bródy János     

 A kép Magyarné Derszib Eti akvarellje
 

S úgy éljetek künn, ott az uj világban,
Míg vándorlástok bús évadja tart,
Hogy hozzatok díszt nemzetünk nevére,
Hogy bennetek tiszteljék a magyart!

Ábrányi Emil: Az amerikai magyarokhoz....részlet