Zsó meséi

Ősz van már
Füstöt kerget szét a szél
Ősz van már
Száraz levelet küld felém

Itt ülök a szobám ablakában
És figyelem,hogy múlik az élet

Ősz van már
Ősz van már

/Szörényi Levente/

Ebben a hosszú, gyakran lehangoló, csendes bezártságban minden erőfeszítésemmel igyekszem meglátni mindazt, aminek örülhetek.  Számbaveszem azt a sok szépet, és jót, amivel elhalmozza Isten a minket  körülvevő világot.  A nap egyre melegebben simogatja a Balaton ezer színben ragyogó, tavaszi illattal és hangokkal megtöltött vízi világát. A kert is éled, sarjad a fű, készülök a kerti munkákra.  Rácsodálkozom az éledő természetre, a tavaszi megújulásra.

Igen. Vannak bajok, nehézségek, könnyek.  Van nyomorúság, fájdalom, amikor megbillen a felhőtlennek tűnő egyensúly a személyes és a világ baja, a sűrűsödő gomolyfelhők felett.   Minden változik, minden esetleges, de  semmi sem reménytelen!  Van egy stabil, egy  sziklaszilárd ebben az ingoványos, bizonytalan világban, van bátorító,  előremutató, megváltó igéretünk.  Ez ad erőt, ez ad reményt a holnap felé.

Derűs, szép tavaszvárást kívánok Mindnyájunknak.

Ilyenkor, így hosszú ősz után örömmel nézem a kerti virágokat; a muskátlit, a hibiszkuszt és a begóniát.  Mintha még nagyobb intenzitással érlelné a színeket, tarkítaná a múló időt.  Áztatja eső, cibálja szél, de még élni akar, még utoljára szirmot bont, még színesebben pompázik, mint előbb.   Siet. Siet még élni, még egy utolsót, még egy megrázót, még egy gyönyörűt, pompásat belefesteni a szürke valóságba. Gyönyörködöm a tarkaságban, szememmel fényképezem, hogy megmaradjon.

Kibeszélni, feloldódni a kimondott szóban,

A megosztottban, a hangos gondban

Mesében, valóban, ébren és álomban...

Kibeszélni, elmondani, letenni

Nem kiborulni: leborulni.

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Dzsida Jenő

Virágvasárnap van, ragyogó napfény, aranyesőt virágzik az udvari bokor, nyílik a tulipán, színes a tavaszi kert...  Békesség kinn és benn, még akkor is, ha tudom, hogy nem békebeli időket élünk. Elhessegetem a kétséget, a rossz gondolatokat, és számba veszem azt a sok szépet és jót, amit megköszönhetek.  Virágvasárnap van. Hozsannát dalol a szívem, mert tudom, hogy nagypéntek után jön a feltámadás és mindig, mindenkor, jóban és rosszban, a tenyerén hordoz az Isten.

 

 

Életem ott van

Isten tenyerén

Azért nem félek én

Bármi fáj nekem:

Mosolyog a szemem

Száz jajszó között is 

Bízom vakon,

Hitem fel nem adom.

Rám törhet vadul 

Ezer baj, veszély,

Isten így szól:

Ne félj!

Miért is, mitől is félhetnék én:

Az Isten tenyerén?!

 

(Ismeretlen szerző)

 

 

 

 

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.