Gyerekkoromban kedvenc szórakozásom volt, hogy a kertben hanyattfekve az eget bámultam és a felhőkben különböző lényeket véltem felfedezni. Ilyenkor pillanatok alatt beleéltem magam egy képzeletbeli világba, amit óriások, boszorkányok, manók és különleges állatok népesítettek be. Hasonló élményem volt nemrég, amikor hatalmas, ősrégi vörösfenyők között sétáltam, és a görcsös, itt-ott beteg fatörzsekből lépten–nyomon előbukkanó, fantázia-szőtt mesefigurákba botlottam….
Az előkelő, széles hajkoronát viselő hölgy méltóságteljesen meredt a távolba, talán az esti "gardenparti" részleteit tervezgette a késő délutáni ragyogásban, talán régi szerelmére gondolva meredt a semmibe. - “ Senki ne szóljon, ne is érjen hozzám! Előkelő vagyok, érinthetetlen. Ne zavarjatok! Menjetek csak, menjetek tovább, dolgom van, sietek.” - Ha dolgod van, hát legyen. Akkor is szép vagy, csodálatos a hajkoronád. A kis manók játékosan kuncogva vártak, hol egyik, hol másik dugta ki fejét a faoduból. - Szóval veled sem állt szóba előkelősége. Nem kell vele foglalkozni, mindig ilyen. Ő a legszebb itt, és mégis szomorú az élete. Magányos, méla, érinthetetlen…. Igazán barátkozhatna velünk, adnánk kölcsön neki egy kis vidámságot! –tette hozzá a kalapos kacsa, hosszúfülű barátjától várva a helyeslést.
Ahogy beljebb értem, egyre sötétedett az erdő, a sűrű lombkoronák közül alig tudott áttörni néhány napsugár. Komorabb lett a táj, zordabb az utat szegélyező növényzet. Ez már itt az Öregek birodalma. Itt él a Nagy Erdőlakó barátjával, Krokóval, aki mélyen alszik, és az állandóan kukucskáló, kíváncsi Teknőc a hosszúsapkájú Törpével. A mesebeli világból a két óriásfenyőnél “ébredtem fel”. Későre járt az idő. Elindultam hát a park kijárata felé, de vissza-visszanéztem, mint aki gyerekkora kedvenc játékait hagyja maga mögött….
A"Mesefigurák" sorrendje: Kalapos Kacsa es Hosszúfülű társa, Kis manók , Az alvó Krokó,
A Nagy Erdőlakó, Hosszúsapkájú Törpe, Óriásfenyők
Szövegbe illesztve: "Muir Woods", A Hölgy, A kukucskáló Kíváncsi Teknőc
