Meredek emelkedőn vitt az útunk, alaposan kimelegedtünk. Bár az izzó napsugaraktól megmenekültünk a kora reggeli indulással, a szúnyoginváziót nem kerültük el.
Reményteli pillantásokat vetettem a magasba, és az előttem álló sziklatorlaszoknak újra és újra nagy nekibuzdulással indultam neki. Hátha ott, mögöttük pillantom meg a régóta látni kívánt bazaltsípokat. Figyelnem kellett, a “lábam elé néztem”, mint óvatos és kezdő túrázó, amikor olyan érzésem támadt, hogy figyelnek. Megemelkedett a gyomrom. Furcsa érzésem támadt. Félek? Mitől? Nem vagyok egyedül. Ekkor felnéztem. Az üdezöld falombok barátságosan integettek a magasból, a szikrázó nap megvilágította a csúcsokat, de a szurdokba nem tudott behatolni. És egyszerre csak balra, mellettem, a titokzatos megvilágításban ott magasodtak gyermekkori meséim megtestesült kőóriásai, a bazaltoszlopok. Figyelnek. Az egyiknek szeme is van! Vajon milyen titkokat rejtenek? Bárcsak mesélni tudnának! 
Mozdulatlanul néztük egymást egy darabig, a bazaltorgonák és én, mire megérkezett túratársam és elindultunk a hegycsúcs felé. Fentről gyönyörű panoráma tárult elénk. A reggeli napfényben ott tündököltek előttünk a Tapolcai-medence tanúhegyei, távolban a sümegi várorom, a piros tetős pincékkel díszített domboldalak, völgyek és nem utolsó sorban a csillogó Balaton.
Mozdulatlanul néztük egymást egy darabig, a bazaltorgonák és én, mire megérkezett túratársam és elindultunk a hegycsúcs felé. Fentről gyönyörű panoráma tárult elénk. A reggeli napfényben ott tündököltek előttünk a Tapolcai-medence tanúhegyei, távolban a sümegi várorom, a piros tetős pincékkel díszített domboldalak, völgyek és nem utolsó sorban a csillogó Balaton. Visszafelé bevilágította a napfény az előbb még sötét szurdokot, és a “félelmetes” bazaltorgonák ezúttal már régi ismerősként köszöntöttek.
Jóleső fáradtsággal néztem fel újra a hegycsúcsra.
Érdemes volt korán kelni ezen a reggelen!
