A tábortűz fénye megvilágította a napbarnított arcokat. Hat évestől a tizennyolc évesig mindegyikről ugyanaz az átszellemült, boldog arckifejezés, az összetartozás érzése sugárzott. Elgondolkodtam. Milyen jó, hogy így együtt lehetnek, énekelnek, játszanak, kicsik és nagyok egyaránt, hogy a nagy segíti a kisebbet, odafigyelnek egymásra. Mint egy nagy család. És holnap, a zászlólevonás után az egyenruhából belebújnak a szűk farmerba, trikóba es ki-ki megy a maga útján,
vissza a nagyváros zajába, más közösségekbe, de jövőre újra itt lesznek, hogy találkozzanak cserkésztestvéreikkel. Hogy együtt fedezzék fel a természet szépségeit, együtt éljék át az éjszakai őrség kalandjait, hogy együtt énekeljék a jól ismert dalokat… Megjelent gondolataimban édesapám is, ahogy három ujját felemelve köszöntött egy cserkész egyenruhás idegent az utcán, és amikor értetlenül ránéztem, mosolyogva azt mondta: "Ha egyszer valaki cserkész volt,akárhány éves is, mindig cserkész marad".