Emlékszem, amint ott álltam az ablakban kicsi lányommal a karomon, dudorásztam neki, és közben az járt a fejemben, hogy ezután már csak így lesz, itt állok, nézek ki az ablakon a biztonságból, a melegből és nem történik semmi... semmi rendkívüli, csak folyik az idő... Akkor még nem gondoltam arra, hogy néhány hónap, és már semmi sem biztos, feje tetejére áll addigi életem, vár a kavargó világ, felgyorsul az idő, történnek dolgok, csak azok történnek, kihívások, helytállás, ismeretlen utak, megtett körök, csodák... Eszembe jutott ez a kép, mert itt állok ismét, az ablakban, nézem a napfényben csillogó jeges tócsákat a fűben, és arra gondolok, amint ott álltam kicsi lányommal a karomon, lassan három évtizede, és hogy a kör igazán csak most zárult be... Nézek ki a biztonságból, a melegből, nézek ki az ablakon. A kör bezárult... és jó, hogy így van... Megérkeztem. Itthon vagyok.
