Kellemes, meleg, nyárutó este van. Az erkélyen ülve kortyolgatom pohár boromat, a savanykás, száraz nedűt, ami emlékek sorát idézi fel bennem….
Édesapám bortermelői múltja az egyetlen tőkén termett, hektónyi mennyiségű musttal kezdődött. Juhfarkúnak nevezték a szőlőt, ami igénytelen fajta, és lugasként futotta be a pincetetőt. Gyümölcse élvezhetetlen volt savanyú íze miatt, de a kertben megtermett néhány nemesebb fajtával keverve már üdítő, finom bor készült belőle. Erős, savanyú, száraz. Szívesen koccintottak édesapámmal az ismerősök ebből a különlegességből. Sokféle dicsérő névvel illették, de nekem a “jobbik” megnevezés tetszett a legjobban. Mindenki tudta, hogy ez az egy fajta bor leledzik a pincebeli boroshordókban házunknál, mégis, amikor édesapám huncut mosollyal megkérdezte, “Melyikből kérsz, kedves barátom?” “A jobbikból!” -jött rá a megfellebbezhetetlen felelet.
Akvarell: Magyarné Derszib Eti