HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

A vihar

2008.12.29. 06:39 _Zsó_

Tihanyban, a Barátlakásoknál járt az osztály, amikor kitört az égiháború. Hirtelen egy aggasztóan sötét felhőgomolyag bukkant fel az égen. Az erdőben ért bennünket az “Isten áldása”. Hatalmas szél kíséretében érkezett a jégeső, félelmetesen zúgott az erdő. Még a hatalmas fákat is alázatos meghajlásra kényszerítette a vad vihar. Egy kupacba tömörülve, a fák lombjaitól vártuk a menedéket. Bőrig áztunk, de mit sem törődtünk vele, nevetgéltünk szorult helyzetünkön. Csak akkor fogtuk fel, hogy milyen veszélyben voltunk, amikor leértünk a hegyről. Letört gallyak, derékba tört, kidőlt fák torlaszolták el a hazafelé vezető utat.

Az iskolában megdöbbentő hír várt bennünket. Füreden pótolhatatlan károkat okozott a tornádó. A Tagore sétány látványától majd’ meghasadt a szívem. A jól ismert, szeretett faóriások helyén most nagy zűrzavar, fűrészgépek fülsüketítő zaja fogadott. Úgy éreztem, hogy ez a hely soha többé nem lesz már olyan, mint régen. A vihar által kicsavart kedves, öreg  fákat újak telepítésével nem lehet visszavarázsolni. Emlékeimet velük együtt elsöpörte a vihar.
 

Legutóbb arra járván, a gyönyörű fákká fejlődött egykori facsemetéket látva eszembe jutott az a szomorúság, amit a kidőlt fák miatt éreztem. De lám, a Tagore sétány hatalmas sebét is begyógyította a nagy doktor, az idő. Egy kis heg bennem azért megmaradt… bár lehet, hogy ezt a karcolást inkább a mulandóság érzésének számlájára kellene írnom… 

 

Az akvarell Magyarné Derszib Eti alkotása

Címkék: élmények