HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kis virágcserép a szívem….

2008.12.25. 07:46 _Zsó_

A kislány három éves korától kezdve minden alkalommal megtanulta a verset, és nagy elhatározással kiállt a színpadra. Elkezdett szavalni, aztán a második sor elején már sírva is fakadt. Karácsonykor, farsangkor és az anyák napi ünnepségen könnyek áztatták pufók kis arcát, pedig mindig úgy érezte, hogy na, most… most sikerülni fog. A közösség tagjai ismerték és szerették a kicsit, biztatták is eleget, hogy nem kell félni, majd megjön a bátorsága a szerepléshez.

Igy is történt. Egyik karácsonykor, talán öt éves lehetett, amikor megtört a jég. Remegő, kicsit sírós hangon kezdte el a nagypapája faragta verset: “Kis virágcserép a szívem, melybe Jézust ültetem...” Mindenki érte izgult… És túljutott a második soron! És a harmadikon! Ez menni fog! Egyszer csak felemelte kezét, és hüvelykujját győzelmi mozdulattal a közönség felé mutatta. Ragyogott a boldogságtól. A vers végén akkora pukkedlit csinált, majd' elröpült. 
 
Ettől kezdve nem sírt a kislány a színpadon. Az évek során gyermekvezető lett, ő tanított dalokat, játékokat a kisebbeknek, de sohasem felejti el, hogy számára milyen nehezen kezdődött a nyilvános szereplés.

Címkék: gyermekek