HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Szeretetvendégség

2008.12.21. 06:24 _Zsó_

Igy ünnep előtt, amikor többféle süteményt készítek, a jellegzetes vanília illatról a régi idők szeretetvendégségei jutnak eszembe.

Ez egy különleges alkalom volt a falu életében a hatvanas évek idején. Az evangélikus gyülekezetnek az innen származó bevétel fontos pénzforrást jelentett a szűkös anyagi körülmények között, a falunak pedig egy szép alkalom, amikor a gyerekek színdarabjában gyönyörködhettek, és a finom sütemények, tea mellett kellemesen elbeszélgettek.
 
A teaestre már hetekkel előbb elkezdődött a készülődés. Az asszonyok összegyűjtötték a süteményhez valókat és közösen sütöttek. Legjobban kedvencemre, a darálós kekszre emlékszem. Egyszerű linzer tésztát gyúrtak, és a húsdarálóra szerelt eszközök, minták segítségével hosszú csíkokat “daráltak”. A mézes puszival együtt ez volt az elsőnek elkészített sütemények egyike, hiszen minél többet állt, annál kellemesebb volt később fogyasztani. Emlékszem még a hájas tésztából készült habrolóra is. Kukoricaszárból készített kis hengerekre csavarták a kinyújtott tésztacsíkokat és így tették a sütőbe. Amikor elkészült, lehúzták a formáról és kihűlve, az alkalom előtt vaníliakrémmel vagy tejszínhabbal megtöltötték. Mutatós, kiadós sütemény volt a habroló. A krémes tésztákat a teaest előtti napokban készítették csak el. Legkedveltebb volt a mézeskrémes, a vendégváró és a négerkocka. 
 
Amíg a felnőttek a konyhában serénykedtek, mi, gyerekek, szorgalmasan tanultuk szerepünket. Ilyenkor tündérekké, virágokká, vagy eladó leányokká változtunk egy-egy estére. 

A jó Isten foltozó szűcsének megható történetére, a 12 eladó leány humoros zenés darabjára, valamint a virágok vitájára, hogy ki hozza a legtöbb örömöt az ember életébe, ma is emlékszem.

Gondolom, hogy ezek az események nem csak az én emlékeimben élnek ilyen elevenen, hanem mindannyiunkéban, akik ott nőttünk fel a faluban ebben az időben. Abban a kis közösségben, aminek szoros összekovácsolódásához az ilyen alkalmak is hozzájárultak.
 

 

 

Az kép Doór Ferenc festőművész alkotása

 

 

Címkék: gyermekek szülőföld