HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Koleszos évek

2008.11.27. 07:15 _Zsó_

A füredi szőlőskertben szüretelnek…. szűrődik ki a tanulószobából a leányok éneke. Vacsora után a naposbeszámolóra várnak. Nemsokára megérkezik Vera néni, a kollégium vezetője. Elhangzik a rövid ismertetés, hogy mi volt a reggeli, ebéd és vacsora, találtak-e port a hálószobákban takarítás után, ki késett el a kimenőről (ahány perc késés, annyi kimenő elvonás), no és ki milyen osztályzatot kapott az iskolában. A lányok összesúgnak, összemosolyognak egy-egy bejelentés után. A következő fél órában még kikérdezik egymást a másnapi anyagból, aztán sietnek a főépületbe.  Úgy élnek itt ötvenketten, mint egy nagy család.

Amikor középiskolás koleszos éveimre gondolok, mindig a Szabó Magda regényéből készült Abigél című film jut eszembe. Annak ellenére, hogy a negyvenes évek “zárdai” szigorára emlekeztetett napirendünk, mi is ugyanúgy megrőiztük vidámságunkat, életrevalóságunkat, mint a filmbeli lányok. Sosem felejtem el például, mennyire megnevettetett mindenkit komikus hajvágásom esete. Egyik este barátnőmet megkértem, vágjon nekem frufrut. Óvatosan, először egy kicsit vágott csak le a hajamból, de nem tartottam elég rövidnek, ezért aztán addig igazgattuk, egyengettük, amíg majdnem úgy jártunk vele, mint az egyszeri ember a gerendából készült fogpiszkálóval… Belenéztem a tükörbe. Hát ez rettenetes! Ekkor már ott sereglett körülöttünk a fél kolesz, jobbnál-jobb ötletekkel előállva újdonsült frufrum fazonigazítását illetően. Süssük be! Nem jó, mert kiáll. Túl rövid. Akkor próbáljuk meg kifelé. Ettől a művelettől hajvágásom meglepő fordulatot vett. Ki-besütögetett hajszálaim horizontálisan elálltak a homlokomtól, pontosan úgy, mint egy baseball sapka simlédere. Könnyeink folytak a nevetéstől. Reggel aztán a vizes fésű némelyest javított a helyzeten, bár egy ideig még mindenki megmosolygott, aki csonka frufrumra tekintett.

Különleges, zárt világban éltünk a diákotthonban. Hozzászoktunk itt a rendszeres, felelősségteljes munkához, az egymás iránti toleranciához, a fegyelemhez, de mindemellett gondtalan, vidám fiatalok tudtunk maradni. Nem a fejünk felett levő fedél és a közös napirend tartott bennünket össze, hanem a barátság, az összetartozás érzése, amikor már fél szavakból is megérti egymást az ember… 

 

A kép Magyarné Derszib Eti akvarellje

Címkék: barátság