HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Ábel Hargitája

2008.11.15. 07:31 _Zsó_

Ha csak két könyvet vihetnék magammal valahova, az egyik Tamási Áron Ábel-trilógiája lenne. Örök érvényű igazságok, könnyeket fakasztó humor, és megható szeretet tárháza ez a mű.

Erdélyi utam során először is kedvelt hősöm szülőföldjére voltam kíváncsi. A zötyögős, köves úton való rázkolódás után egy tip-top kis faházban teljes összkomfort fogadott. Nem erre a kényelemre vártam, mégis úgy éreztem magam, mint aki megérkezett Ábel birodalmába, hiszen ott álltam a “rengeteg”, a Hargita lábánál. Az erdők fenyői szálegyenesen, tiszteletet parancsolva, de barátságosan köszöntöttek. A kert végében egy kis patak csörgedezett. Az esti égen olyan fényesek voltak a csillagok, mint amilyet csak hajdanán, gyerekkoromban láttam – az élményt nem zavarták a civilizáció fényei.
 
Ábel is ezeket a fényes csillagokat figyelte magányos éjszakáin, mint ahogy most én is, és elgondolkodom a az örök igazságon: Mi célra is vagyunk a világon? Azért, hogy valahol otthon legyünk benne…  

Címkék: kedvencek útközben