HTML

Zsó meséi

"Kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani.
Legyen tenger, puszta sziget,
vagy emberszív, amely süket,
legyen fa, amely lombtalan,
s mindenétől kifosztva van,
legyen fűszál, vagy kis bogár,
amely eltaposásra vár,
legyen csillag, vagy messze űr,
melyben a lélek elmerül,
kell valaki, vagy valami,
akinek el kell mondani,
váljanak tőlünk a szavak,
mint szilvából a szilvamag."
Falu Tamás

Elérhetőség

zsomesei (kukac) hotmail (pont) com

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

A fészekrakók

2008.09.27. 07:05 _Zsó_

Minden nyáron meglátogatott bennünket egy-egy vörösbegy pár. Költeni jöttek hozzánk. Az erkély alatti gerenda biztonságos fészekrakó helynek bizonyult. Még amikor magukat a madarakat nem is láttuk, de a fűszálak megjelentek a teraszon, tudtuk, megjöttek piroshasú vendégeink.

Szorgalmasan gyűjtögettek, hordták a fészekanyagot: száraz leveleket, mohát, gyökereket és fűszálakat. Napokon belül elkészült a mérnöki pontossággal megépített fészek. Mikor már a kék tojások is megjelentek, feltakarítottuk utolsó darabjait is az elpotyogtatott építőanyagnak és vártuk a fejleményeket. Eleinte minden nap bekukkantottunk a fészekbe, lencsevégre kaptuk a tojásokat, később a kicsi madárkákat, ahogy anyjukat várták éhesen. Mindig nagy volt a lárma a fészek környékén.
 
Egyik nap lenn dolgoztam a földszinten. Egyszer csak furcsa érzésem támadt. Túl nagy volt kinn a csend, vagy csak megéreztem a feszültséget a levegőben, nem tudom, de balsejtelemmel szaladtam az ajtóhoz. Éppen jókor! Egy hatalmas fehér macska tornyosult a madárfészek fölött. Kirántottam az ajtót, mire a támadó megneszelte, hogy ennek fele sem tréfa, és menekülni kezdett. Ekkor már jöttek a vörösbegy szülők is. Zuhanórepüléssel vették célba a macskát, csípték, vágták, ahol csak érték. A garázdálkodó végül is a bokrok alatt talált menedéket és valószínű még a portánk tájára sem nézett ezentúl. Nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam, de szerintem a madárszülőkön is, mert bizony nagy volt az ijedelem. A kis fiókák hamarosan épségben kirepültek a fészekből és indultak önálló útjukra.
 

Jó érzés volt évről-évre visszavárni a kis vörösbegy párokat és fészekrakó otthont nyújtani számukra a mi házunk táján.   

 

Címkék: élmények kedvencek